A Berlini Magyar Nagykövetségen rendezték azt a kiállítást, ahová október 13-án ellátogattam. Mivel a kortárs festészetben nem vagyok jártas, ezért a megnyitót követően magától a művésztől kértem támpontokat a művei befogadásához. Az épületbe pontban hatkor engedtek be minket, így Adorján Attilával együtt léptünk a kivilágított galériaterembe, ahol a művész nagyméretű olajfestményei fogadtak. Első ránézésre talán mindenkinek az tűnt fel, mennyire fotószerűek a képek, ami a hagyományos technika újszerű alkalmazását jelenti, ezáltal már önmagában is felkeltve a figyelmet. Dr. Karsai Katalin beszédét követően Martin Suppan galériatulajdonos méltatta Adorján Attila művészetét, kiemelve, hogy a festő e technikával évi 22-24 képet tud megalkotni, tehát művei értéke sajátos hiperrealista látásmódján kívül a részletek hosszadalmas, alapos kidolgozásában is rejlik. A kiállított képeken néhány kivétellel kizárólag nők szerepelnek. Ez a téma tehát elsődleges a művész számára, ahogy a divat is központi szerephez jut festményein. A kifutón ábrázolt nők öltözetükkel egy adott történelmi időt, életstílust, társadalmi réteget képviselnek, a festmény ebben az esetben tehát egy korszak lenyomata kíván lenni, és azt magas művészi színvonalon megőrizni, bemutatni. Van azonban néhány elvontabb, absztraktabb kép is, ami hosszabb elidőzésre készteti az embert. Ilyen például a Floating című, meztelen nőalakot ábrázoló festmény, ahol a börtönként magasodó fák előterében a lebegő női test képe már-már spirituális dimenziókat nyit. Ehhez kapcsolódik az alábbi, Reflection III címet viselő darab is, amely nem előzmény nélküli; a tükörkép-motívum ugyanis visszatérő elem a festő műveiben. A lenti kép érdekessége, hogy duplán tükrözteti a két angyali nőalakot, amely által olyan látásmódra hív, amely túlmutat a valóság egysíkú érzékelésén. Adorján Attila olaj, vászon és ecset egymásrahatásában hozza létre azt a kiállítási tárgyat, ami látszólag a valóságot modellezi, ám annak valójában saját, belső élete van. Ez a működés leginkább az alkotás során nyilvánul meg, amikor mintegy magát festi a kép, az alkotó épp csak azt érzékeli, amikor az utolsó ecsetvonást megtette és elkészült a festmény. A művész a testet, formát, alakot "belső látásával" gyúrja össze, majd azt a vásznon megjeleníti. Elmondása szerint nincs egy konkrét arc, amit megfest, minden nőalakot belülről, saját fantáziája szerint alkot, aszerint, ami épp érdekli. Az ágy mellett guggoló nőt nézve például megkapó az ábrázolás érzékenysége, ami abba az intim világba ad bepillantást, amikor − ahogy ő fogalmazott − egy nő magában van. A művész ihletét régi képekből, magazinokból meríti, de a jövőben már modellekkel tervez dolgozni. Ezt a korszakát, amelyet valóban a nő és a divat témájával lehet fémjelezni, lezártnak tekinti. Most már a természet részletgazdagsága foglalkoztatja, valamint a testnek elemibb, nyersebb ábrázolása, amelynek egy-egy részlete − elképzelése szerint − a teljes vásznat is kitölti majd.
0 Comments
Leave a Reply. |
Archives
June 2020
Categories |