Beszámoló a II. Kortárs Magyar Táncfesztivál előadásairólBerlinben immáron második alkalommal rendeztek kortárs magyar táncfesztivált a Bakelit Multi Art Center szervezésében. Az előadásokat követően közönségbeszélgetésre került sor, ami alkalmat adott közelebbről megismerni az előadókat, koreográfusokat, feltenni nekik a darabbal kapcsolatos kérdéseinket. Noha Harmati Ágota, a fesztivál projektvezetője, a program előtt készített interjúban úgy nyilatkozott, hogy a darabok kiválasztása során nem követtek semmiféle tematikus vezérfonalat, az előadásokat megtekintve azonban mégis feltűnt egy közös elem, ami a témában, műfajban, hangulatban egyaránt különböző produkciókat összekötötte. A színpadon ugyanis elsősorban duettek, illetve páros viszonyokat kifejező táncformák kerültek bemutatásra (mégha a párok időnként cserélődtek is, ld. Hodworks), amelyek során a táncosok hol testvérként, hol barátként, hol szerelmes félként kapcsolódtak egymáshoz. A páros produkciók nem nélkülözték a humort, az érzékiséget, a szexuális töltetet sem, némelyikben az agresszió és a brutalitás is kifejezésre jutott. Hodworks: A halandóság feltételei (Conditions of Being a Mortal)
0 Comments
Hodworks: A halandóság feltételei "Mit tartunk rendnek és mit rendetlenségnek? Mit szabad és nem szabad? Mi az eddigi tudás és kulturális ránk rakottsághoz a viszonyunk?" (Hód Adrienn) A fenti kérdéseket feszegető darab, A halandóság feltételei (Conditions of Being a Mortal) a Berlinben megrendezett II. Kortárs Magyar Táncfesztivál nyitó előadásaként intenzív élményt nyújtott a részben német, részben magyar közönség számára. Ez a zeneválasztásnak is köszönthető, ugyanis Hód Adrienn, az előadás koreográfusa és rendezője Liszt Ferenc Faust-szimfóniáját választotta a táncdarab kíséretéül, noha a zene nála korántsem kísérő vagy aláfestő funkciót tölt be. A zene egyaránt inspirálja a koreográfust és a táncosokat a szabad improvizációként előadott mozgásforma létrehozásában, ami jelen esetben − Eredics Lilla elmondása alapján − a darab közel negyven százalékát teszi ki. A társulat munkamódszeréről Hód Adrienn elmondta, hogy egy-egy előadás hosszú alkotó folyamat után születik meg: egy év hozzávetőlegesen egy darab. A konkrét előadás a próbák során forrja ki magát, egyik építőelem követi a másikat. A próbák alapjául szolgáló improvizációs gyakorlatok során kerülik a beszédet, így a táncosok jobban tudnak befelé figyelni, mélyebben magukhoz kapcsolódni. "Használd a hangod, a tested artikulálatlanul, elérve azt a réteget, amikor nem tudod mit akarsz kifejezni" − ilyen és ehhez hasonló instrukciók hangzanak el az alkotó folyamat elején, amelynek eredményeként a táncosok valóban átadják a test irányítását az ösztönöknek, valami mélyről jövőnek, ami nélkülözi az akaratlagosságot, és közelebb visz a tudatalatti réteghez. Ez később persze a befogadóra is visszahat, ugyanis a technikából, műhelymunkából színpadi elem lesz, az előadást végigkísérik a táncosok artikulálatlan hangadásai, bevonva a közönséget is a lemeztelenedés fizikai és mentális folyamatába. A négy táncos, Cuhorka Emese, Garai Júlia, Marcio Canabarro és Molnár Csaba "pillanatok alatt megtépázott, szakadt, szürreálisan extravagáns, textilhiányos jelmezeket kreálnak a szolid, próbatermi ruhadarabokból. Széttépik, kiforgatják, foggal, körömmel felhasogatják, átkötözik őket – újabb és újabb ruharétegek tárulnak fel a testeken, le egészen a bőrig... (majd) rögtön kezdetét veszi egy huncutmód öntörvényű skizoid játszma, mely egyszerre szabadítja ki az ösztönvilág démonjait, és tart vérlázítóan mulatságos görbe tükröt a színpadművészeti hagyománynak. (Králl Csaba: Őrültséggel teljes) A táncosok a zene által előhívott mozgásformákon kívül adott tematikus megkötésekre is komponálják mozdulataikat. A halandóság feltételei esetében ez 36 szó, amelyet Szabó-Székely Ármin dramaturg ötlete alapján az egyes "jelenetek" építőköveként iktattak be a próbákba. A Georges Polti 36 Drámai Alaphelyzet c. munkáján alapuló kulcsszavak közül több is felismerhető volt az előadás során: pl. féltékenység, birtoklás, egymásra találás, bosszú, üldözöttség, óvatlanság stb., mégis, ha ki kellene emelni egyet, az őrültség lenne az a motívum, ami az egész előadást átfogja. A táncdarab homoszexuális vonatkozásoktól sem mentes első részében a táncosok folyamatos átalakuláson mennek keresztül, a külső megjelenésükön való sorozatos változtatástól az egymáshoz való viszonyulásuk módosulásáig. A táncjelenet végül egy orgia-szerű megbékélő, harmóniát kereső és találó állapottal zárul. A berlini bemutatóból sajnos kimaradt a szimfónia második tétele, és az arra komponált táncmű: a giccs iróniája. A DOC11-ben előadott darab első részét tehát rögtön a harmadik követte, amelyben a zenei váltás egyúttal az amúgy közösen tervezett jelmezek át- ill. levedlésével jár. Míg az első részben, ahogy Hód Adrienn is leírja, a ruha a sodródó mozgással folyamatosan új funkciót nyer, valamint a másik alakításának, másikkal való kapcsolatba kerülésnek is kifejező eszköze, addig a harmadik részben éppen a jelmeztelenségnek, a jelmez hiányának lesz jelentősége. A fókusz itt az egyénen van. A táncosok miközben megszabadulnak ruháiktól, balettcipőket veszek fel, az őrültség ezúttal a meztelenül vagy részben meztelenül előadott szólótáncokban nyilvánul meg, ami a klasszikus balett kifigurázásával értelmezi újra a drámai helyzetet. A nem ritkán egyetlen „ruhadarabként” szolgáló speciális lábbelikben lejtett töredezett, intrikus szólók ugyanannyira a személyiség bolondos parádéi, mint egy több évszázados, magát halhatatlannak és változtathatatlannak hívő táncműfaj bővérű fricskája. (Králl Csaba) A test felszabadulása, a társadalmi normák megkérdőjelezése és felülírása, a vágyak széles skálájának feltárása és feltárulkozása az, amit a Hodworks a színpadon képvisel. A bőr alatti ösztönök felszínre törése, erotika, játékosság, a tabuk feloldása.
További bemutatók: 2016. január 26. (Frankfurt, Németország) 2016. január 19-20. (Lausanne, Svájc) |
Archives
June 2020
Categories |